Az elmúlt hét év kikezdte és elkorhasztotta a fafonatból készült támfalerősítést. Baumann József forrásépítő tervei és irányítása mellett a Mecsekerdő Zrt. új erősebb és időállóbb akácfa támfalat készített. Az odavezető vizes talajra alsó rétegként zúzott andezit, majd erre apróbb zúzott murva kőzet lett terítve melyet a BIOKOM Nonprofit Kft. biztosított. A forráshoz így minden évszakban csúszásmentesen lehet eljutni.
Fotók a forrás történetéről: https://goo.gl/photos/y9DM9uREnCBY2GqU7
A Jószerencsét-forrás a Közép-Mecsekben a Jószerencsét-vadászház közelében, a P+ jelzésről leágazó PO jelzésen érhető el. Az eredeti merítős forrást bányászok foglalták 1962-ben. A forrás az 1990-es évekre teljesen elhanyagolódott, feledésbe merült. A forrás vízhozama 1-6 liter/perces értékek között mozoghat, állandó kifolyással. A miocén homokos képződményekből származó rétegvíz jelenik meg itt. 2009-ben Baumann József, Baumann Józsefné, Horváth Ákos, Kriston Barnabás, Molnár Dénes, Stálenberger Tibor és Varga Jenő újították fel kifolyós rendszerűre. A forrás építménye és névtáblája egy tárna bejáratát (trapéz vágatot) szimbolizál. A forrás előtere 2016 évben felújításra került.
Forrás koordináták: GPS 46° 08,728′ 18° 13,498′



