Véget ért a tavasszal indított Sárga túra vándorlásának 10. befejező szakasza. Baranyából, a Baranyai-dombságból indultunk el, és Tolna megyében Szekszárd környékén fejeztük be a túrát. Nagyon szép, változatos tájon tettük meg a 140 km-t.
Az első túra értékét a meredek löszdombok és erdős völgyek, majd a Keresztelő Szent János-kápolna adta Kisnyárád határában. A második túra látványosságát a Szabari-erdő vöröstölgyese, a vadászház és a hatalmas képoszlop adta. A harmadik túra lenyűgöző pontja a görcsönydobokai Nagy-fa volt. A negyedik szakaszon a vallási emlékek domináltak, tucatnyi képoszlopot és erdei kápolnát fedezhettünk fel. Az ötödik szakasz jellegzetessége a Véménd és Mórágy között elterülő hatalmas tölgyerdő volt.
A hatodik szakasz látványosságát már Tolnában a völgyeket koszorúzó meredek dombhátak és a kiváló panoráma jelentette. A hetedik szakaszon érintettük Berekaljapusztát, ahol a történelem kereke megállni látszik. Két ház áll már csak, és a kis falu utolsó lakója köszöntött minket és mesélt arról a letűnt világról, ami sosem jön már vissza. A 8. szakaszon szintén egy elhalt, aztán némileg újjáéledő kis településen, Ladományon át vezetett utunk. Sokak most jártak itt először.
A 9. szakaszon már Kakasdtól jártuk a Szekszárdi-dombság gyönyörű erdőit, és közeledtünk a szekszárdi borvidék lankáihoz. Utolsó, 10. körünk, egy bónusz ráadás volt, hogy megismerjük a borvidék fővárosát, Szekszárdot. Rövid belvárosi séta és a helyi értékek megtekintése után értük el a Remete-csurgót, és a felette álló kápolnát, mely egykor fontos búcsújáróhelye volt a térségnek, de ma is tartanak itt évente búcsút. Szőlőkön keresztül értük el a Bati-keresztnél található néhány éve átadott kilátót. A kilátóból igen szép panorámát élvezhetünk, beláthattuk a tolnai táj völgyeit, dombsorait.
Mondhatjuk, bejártuk Tolnát-Baranyát. A területi határok érdekessége, hogy többször is átléptünk a megyehatáron, majd újból Baranya megye, majd megint Tolna megye következett. Mit jelentett maga a vándorlás: 10, szakasz, 10 új élmény, 10 találkozás a túratársakkal, 10 kitartás, 10 természetben és a jó levegőn eltöltött nap. Ezúton is megköszönöm minden túravezetőnknek felkészülést, a kitartást, vállalva a hosszabb utazást, és mindent, ami túrák megszervezéséhez szükséges volt.
A túrák létszám adata:
1. szakasz: 82 fő
2. szakasz: 50 fő
3. szakasz: 25 fő
4. szakasz: 22 fő
5. szakasz: 30 fő
6. szakasz: 32 fő
7. szakasz: 42 fő
8. szakasz: 34 fő
9. szakasz: 38 fő
10. szakasz: 36 fő.
Összesen 391 fő vett részt a vándorláson.
Teljesítők névsora, akik 7 vagy 8 db túrát teljesítettek, jutalmuk kitűző:



