Misina-tető – Kis-Tubes – János-kilátó (Tubes) – Rotary körsétány déli oldala – Misina – Mandulás
Az időjárás kegyes volt hozzánk, az indián nyár kellemes hangulata kísérte végig túránkat. A Misina-tetőre egyesek busszal, mások kocsikkal érkeztek. A meghirdetett időpontra 37-en gyűltünk össze, hogy bejárjuk a hegygerinc kilátóit, tanösvényét és a Rotary-körsétány déli részét.
A túra megkezdése előtt a gyerekekkel megbeszéltük az erdei illemszabályokat, majd a túrajelzésekkel ismerkedtek, melyek az erdei tájékozódás szempontjából nagyon fontosak.
Utunk a S- túrajelzést követve haladt. A tanösvény tábláit szemlélve sok ismerettel gazdagodtunk a Közép-Mecsek növényvilágával kapcsolatban. A gyerekek élénk érdeklődést mutattak a fekete fenyő, a gyertyán és a tölgy jellemzőinek megismerése iránt. Közben a fák terméseit, leveleit, kavicsokat, csigaházakat gyűjtöttek, melyeket egy vászonzsákba ömlesztettük.
A Rotary-körsétányt követően a Kis-Tubes kilátójánál gyönyörködhettünk a párás pécsi panorámában. A János-kilátóra is örömmel másztak fel a családok, hiszen innen még távolabbra látni, de sajnos most észak felé a Badacsonyt nem csodálhattuk meg, a Papuk is csak halvány sávként mutatkozott a déli irányból. A kilátó alján egy észak-amerikai indián mesét hallhattak a gyerekek, melyből megtudhatták, hogy „Miért nem hullatják le ősszel leveleiket a tölgyek?” Egy érzékelős játék keretében, az előzőleg összegyűjtött erdei kincseket, a zsákban kitapogatva kellett kitalálni.
A P+ turistaúton haladva a családok őzlábgombával ismerkedtek, megtanulták miért hasznos az erdő élővilágának a holtfa. Közben ráértünk a Rotary-körsétány déli részére. Visszakanyarodva a S- jelzésen a Misina-tető felé vettük utunkat. A résztvevők többsége a TV-toronyhoz indult vissza, de néhányan végállomásunk, a Mandulás felé kanyarodtunk a P ∆ cikk-cakkos turistaútján. A túra végig vidáman, jó hangulatban telt, gyerekek és felnőttek feltöltődve indultak haza.
Földesiné Kövi Ildikó
túravezető











