A pécsi autóbusz-állomáson 21-en szálltunk buszra, azzal a céllal, hogy a Magyaregregytől nyugatra húzódó Vágyom-völgyet és annak híres sziklaalakzatát, a Leány-kőt felfedezzük. Egregyen még négy fő +2 kutya csatlakozott a csoporthoz. A túrán a Mecsek Egyesület pécsi tagjai voltak többségben, de jöttek Szekszárdról, Bonyhádról, Pécsváradról és még Tamásiból is kalandvágyó turistatársak.

A kellemes, napos őszi időszak után november 8-ára ködös, borús, esős időt jósoltak a meteorológusok, mi be is jött. Előző nap folyamatosan csörgött a telefonom, többen kérdezték, mi lesz a túrával, mert állítólag esni fog. Esőkabátot húzunk, a túra mindenképpen meg lesz tartva – válaszoltam!

A Vadgeszetenye panzió parkolójában egy gyors eligazítás után 25-en indultunk kalandtúránkra. Egregyet elhagyva felkapaszkodtunk a Hegy-tető magassági pontjához, ahonnan tiszta időben a Mecsek páratlan panorámája tárul az arra vetődő vándor elé. A ködös, borultas idő ellenére azért „kaptunk” némi kilátást – a Máré-vár sziluettje, Komló házai, a ködbe burkolózó hegyek látványa –, de sajnos a teljes panoráma ezúttal elmaradt.

A hegytetőről lefelé, nyugati irányba indultunk az erdőszélen, majd a fák közé érve már az őszi színekben pompázó tölgyerdőben haladtunk. A erdei út bal oldalán húzódó mély szurdokvölgy éppen csak csordogáló patakocskájának kíséretében ereszkedtünk le a Leány-kő mohával borított sziklaalakzatához. A csapat nagy része még nem járt ezen a vidéken, így volt miről „mesélnem” a résztvevőknek. Érdekesség, hogy a Leány-kő még Magyaregregyhez, míg a Vágyom-völgy már Kisvaszar közigazgatási területéhez tartozik.

A sziklaalakzathoz természetesen egy monda is fűződik, miszerint itt vált kővé egy pásztor legény és egy leány, mert a szülők tiltó szava ellenére a marhák őrzése közben egymásba szerettek. A szülők átka nyomán a két ifjú egymást átölelve örökre kővé dermedt a völgy bejáratánál.

A „legendás” szikláktól tovább indulva kezdődött túránk igazán kalandos része. A nehezen járható, vadregényes Vágyom-völgyben kígyózó patak mentén, többször a patakon átkelve, néha a patakvölgyben araszoltunk. Érdekes volt megfigyelni a természet mesterműveit; a kőzetrétegek változatossága, a felszínre bukkanó homokkő, márga, mészkő és agyagpala formációk változatossága ejtett minket ámulatba. A levegőben köröző hollócsapatok és egerészölyvek látványa mellé egy igazi „ajándékot” is kaptunk. Lépteink zajára megriadt és felszállt rétisas fenséges röptében gyönyörködhettünk néhányan. A zegzugos, oldalvölgyekkel tarkított szurdokban közel három kilométert kalandoztunk, majd egy rozoga fahídon átkelve már könnyebb terepen jártunk. Egy utolsó patakátkelés után – egy kis tisztáson – megpihentünk, elmajszoltuk „szendvicsebédünket”, majd a Vágyom-völggyel párhuzamosan futó szurdok oldalában meredeken felfelé kapaszkodva indultunk visszafelé.

A jókora emelkedő végén, meseszép erdőben gyalogolva a Nyíresi-hát gerincútjára jutottunk, ahol Komló és Kisbattyán látványa fogadott minket. Az idő nem javult, a köd egyre jobban leszállt, sűrűsödött. Szemerkélő esőben elmentünk egy útszéli kereszt mellett, majd a már ismert úton leereszkedtünk a ködbe burkolózó Magyaregregyre. 10,5 km-rel a lábunkba, 280 méter szintet legyűrve, „árkon-bokron-patakon” átugrálva a Vén diófa presszóban elevenítettük fel kalandos túránk legizgalmasabb pillanatait. Külön szeretnék gratulálni a túra legidősebb résztvevőjének, Annának, aki 83 évesen igen fitten teljesítette a kihívásokkal teli körtúrát.